Fontes Tatabánya

 

Hably Lilla – Selmeczi Ildikó

(Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest)

 

 

 

A Vértes–Gerecse Ny-i előterében, Tatabányától DNy-ra, a Patár-hegy mellett épülő ’Környe Ipari Park’ földmunkálatai feltárták egy foltban a Mányi Formációt. A homokos-agyagos rétegekben Csillag Gábor és Lantos Zoltán, a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársai találtak növénymaradványokra, amelyek gyűjtését megkezdték, majd a Magyar Természettudományi Múzeum végzett több alkalommal, kutatási céllal gyűjtéseket. Korábban a környékről az autópálya építés tárta fel a Mányi Formációt Tatabánya és Vértesszőlős közötti Baromállás dombon, amelyet a hetvenes évek elején Skoflek István gyűjtött be, majd később feldolgozták, publikálták (Hably 1976, 1979a,b, 1983, 1990, Ambrus & Hably 1979, Hably & Csaba 1977). A lelőhely korát a molluszka fauna és sztratigráfia alapján Báldi (1976) egyértelműen felső oligocénnek állapította meg, a rétegeket pedig a Mányi Formációba sorolta. A most feltárt rétegek szintén ebbe a formációba tartoznak.

 

 

Földtani felépítés

 

 

A növénymaradványokat tartalmazó homok- és agyag–agyagmárga rétegek az AGC Autóipari Kft. üzemcsarnokától mintegy 200 m-re ÉNy-ra, egy megközelítőleg 200–250 m²-es foltban, — tömedékanyag nyerése céljából létesített mesterséges feltárásban — bukkantak a felszínre. A lelőhelyen feltárt, szálban álló képződmények vastagsága 3–6 m között változott. (Megjegyzendő, hogy a feltárás az egyes látogatások során más és más képet mutatott, a munkálatok előrehaladásának függvényében). A feltárt rétegsorban a homoküledékek domináltak (sárga színű, közép- és finomszemű homok, laza homokkő, helyenként meszes kötőanyagú, keményebb homokkő-konkréciókkal), amelyekben közbetelepülésként észleltük a jó megtartású növénymaradványokat bezáró sárgásszürke, szürkésfehér agyag- és agyagmárga rétegeket. Ez utóbbiak vastagsága mindössze néhány dm-t (maximálisan 60–80 cm-t) tett ki. A környező homoküledékekben elszórtan szármaradványok, rossz megtartású levéllenyomatok, és többnyire kisméretű, közepes–rossz megtartású puhatestűek (leginkább tengeri környezetet jelző kagylók) fordultak elő.

A molluszkafauna alapján a feltárt képződmények a Mányi Formációba sorolhatók. A Patár-hegy környezetében számos eocén barnakőszenet kutató fúrás is igazolta a Formáció jelenlétét.

A Mányi Formáció a Dunántúli-középhegység ÉK-i térségében általánosan elterjedt: a Dunazug- és Budai-hegységtől a Vértes–Gerecse Ny-i előteréig mind felszínről, mind fúrásokból jól ismert. Jelentős a Zsámbéki-, Mányi- Nagyegyházi-, Tarjáni- és Tatabányai-medence földtani felépítésében. Típusterülete a mányi eocén szénmedence és környéke. A Formáció leírása Bálditól (1969) származik, az ő nevéhez fűződik a puhatestű fauna feldolgozása, a képződmények faciológiai, paleoökológiai értékelése is (Báldi 1973). A formáció részletes kőzettani leírása Korpás (1981) munkájában olvasható.

A Mányi Formációt túlnyomóan finomszemű törmelékes üledékek (homok, kőzetliszt, agyag és ezek kötött változatai) váltakozásából felépülő csökkentsósvízi sekély-lagunáris (alárendelten normálsósvízi és édesvízi közbetelepüléseket tartalmazó) rétegsor jellemzi, amelyben alárendelten kavicsos közbetelepülések, valamint lokálisan kőszénzsinórok is megfigyelhetők.

Elterjedési területén a Mányi Formáció eocén vagy idősebb képződményekre, lokálisan kora-oligocén üledékekre (Óbaroki Formáció, Kiscelli Agyag Formáció) települ. Ny felé — a Vértes és Gerecse Ny-i előterében — kivékonyodik, legnyugatabbi előfordulásai Kocs–Bokod–Nagyigmánd környezetében fúrásokban mutathatók ki, ahol képződményei a Csatkai Formáció szárazulati üledékei közé települnek (Báldi 1985, Báldi & Tari 1989). A ’Tatabánya–Patár-hegy’ barnakőszénkutató fúrások adatai alapján a lelőhely térségében a Mányi Formáció alatt nagy valószínűséggel szintén Csatkai üledékek települnek.

A KÉK felől előrenyomuló tenger — amely a Mányi Formáció üledékeit rakta le — a Vértes–Gerecse Ny-i előterében kialakult parti síkságot a kiscelli korszak végén érhette el; a területen elegyesvízi–sekélytengeri üledékképződési környezet alakult ki, amely az egri korszak folyamán fennállt. E terület része volt a vizsgált lelőhely is. Az Ipari Park feltárásának képződményei a növénymaradványok alapján a késő-oligocén folyamán rakódhattak le.

 

 

 

 

A több, mint 150 leltári tételből álló, háromszáz növénylenyomat fölötti gyűjtemény, levél – és terméslenyomatokat tartalmaz. A növények megtartása igen jó, ami abból adódik, hogy finomszemű agyagos rétegekben maradtak fenn, makromorfológiai bélyegeik így kiválóan tanulmányozhatóak. Ugyanakkor kutikulás maradványok nem, vagy csak elvétve, rossz megtartással találhatók a lelőhelyen. Az üledékben, a réteglapok mentén tömegesen fordulnak elő a növények, főként levéllenyomatok, amelyek már a gyűjtés során is előtűnnek. Teljes kibontásuk mechanikus eszközökkel, vizsgálatuk Olympus SZX9 kutató sztereomikroszkóppal az MTM ősnövénytani gyűjteményében történt. A teljes anyag ugyancsak itt, az MTM ősnövénytani gyűjteményében kerül egyedi leltárba és elhelyezésre.

 

 

 

Fajlista

Pronephrium stiriacum (Unger) Knobloch & Kvaček

Glyptostrobus europaeus (Brongniart) Unger

Taxodium dubium (Sternberg) Heer

Daphnogene cinnamomifolia (Brongniart) Unger

Nyssa sp. termés

Quercus rhenana (Kräusel & Weyland) Knobloch & Kvacek

Alnus oligocaenica Andreánszky

Alnus sp. termés

„Rhamnus” warthae Heer

 

A lelőhelyen uralkodó mennyiségben van jelen egy páfrányfaj, a Pronephrium stiriacum, amelynek nagy szárnyas levélrészletei, csaknem teljes levelei fennmaradtak, több esetben még a spóratartók is megfigyelhetők rajtuk. Ugyancsak igen gyakori a mocsárciprus (Taxodium dubium), valamint a „Rhamnus” warthae, amely az eddigi kutatások szerint a Belső Kárpáti Térség egri emeletére jellemző endemikus mocsári növény (Hably 2001).

Az eddig előkerült fajok jó vízellátású, mocsári környezetre vallanak, így a páfrány (Pronephrium stiriacum), a mocsárciprusfélék (Glyptostrobus europaeus, Taxodium dubium), a Nyssa, az éger (Alnus oligocaenica) mind a földtörténeti múltbeli, mind jelenlegi rokonsági körének elterjedései ezt támasztják alá. A „Rhamnus” warthae kihalt növényfaj összes tömeges előfordulását mocsári környezetből ismerjük. A ritkább előfordulású Quercus rhenana korábbi előfordulása az egri Wind-téglagyár felső flórájából szintén mocsári környezetre vall. A babérfélékhez tartozó Daphnogene is gyakran jelentkezik meleg mocsári környezetben a neogén folyamán. Mindez azt mutatja, hogy intrazonális, edafikus vegetáció maradványát találtuk ezen a lelőhelyen.

Mivel a növénylenyomatok jó megtartásúak, és a nagy, szárnyas páfránylevelek is épségben maradtak fenn, közel autochton fosszilizációra következtethetünk, ugyanis már kisebb szállítódásnál is apró szárnydarabokra töredeztek volna a páfránylevelek. A rétegeken fekvő nagy, csaknem ép levelek nyugodt rétegzettségre utalnak. A késő-oligocén sekély tengerének valamely védett öblébe, közvetlen közelről hullottak be az ott élő növények levelei, vagy csak igen rövid szállításon estek át.

A klimatológiai értékelésnél figyelembe kell vennünk, hogy a maradványok nem zonális, hanem intrazonális társulásból származnak. Ugyanakkor többségük mégis jól jelzi a hőmérsékleti viszonyokat. A Daphnogene, mint babérféle kimondottan szubtrópusi elem, de a Nyssa és a Taxodium is a meleg, szubtrópusi mocsarak lakója (ld. manapság a floridai mocsárerdők). A „Rhamnus” warthae, a Quercus rhenana, és az éger (Alnus oligocaenica) földtörténeti előfordulásai, elsősorban az egri Wind-téglagyári leletegyüttes alapján, ugyancsak meleg, szubtrópusi klíma valószínűségét támasztja alá. A mocsári élőhely nyilván csapadékos, párás környezetet feltételez, amelyet a talaj jó vízellátása is támogatott.

 

 

 (a felsorolt rétegtani egységek összhangban vannak a Magyar Rétegtani Bizottság (MRB) legutóbb közzétett litosztratigráfiai rendszerében (Császár szerk. 1997) közzétett elnevezésekkel)

 

Magyarországon számos egri korú ősnövénylelőhelyet ismerünk. Új lelőhelyünkhöz térben legközelebb álló Vértesszőlős-Baromállás lelőhely ugyancsak a Mányi Formációba tartozik, azonban ott a beágyazó üledék durvább szemcsés. Habár találunk azonos fajokat a két lelőhely között, mint pl. a Taxodium dubium Daphnogene cinnamomifolia, Alnus oligocaenica, számos eltérés is mutatkozik. Vérteszőlős-Baromállás egyik uralkodó faja, az Ulmus pyramidalis Goeppert eddig egyáltalán nem került elő új lelőhelyünkről, és rajta kívül számos járulékos elem sem, mint pl. a hüvelyesek, amelyek szubtrópusi nyílt erdős vegetációra utalnak, vagy a Platanus neptuni (Ettingshausen) Bůžek, Holy & Kvaček, amely szintén melegigényes ártéri erdei faj. A Smilax szubtrópusi kúszócserje, mely a liánszint kialakításában vett részt szintén csak Vértesszőlős-Baromállás lelőhelyéről ismert.

Ugyanakkor az új lelőhelyen oly’ gyakori páfrány, a Pronephrium stiriacum egyáltalán nincs jelen a korábbi lelőhelyen. Mind a szedimentológiai, mind a florisztikai különbségek arra utalnak, hogy Vérteszőlős-Baromállás peremibb helyzetű volt, ezáltal sekélyebb vízi, ahol nagyobb szerepet kapott a folyóvizek által is befolyásolt ártéri vegetáció, akárcsak a víztől távolabbi zonális vegetáció is a mocsári mellett. A klíma szempontjából azonban egybehangzóan szubtrópusi meleg, csapadékos éghajlat mutatható ki.

A Mányi Formációban további szórvány lelőhelyek Tatabánya-Turul mozi, Tarján útbevágás (Skoflek I. gyűjtéséből), ahonnan rossz megtartású, csekély számú maradvány került elő. Ezeken a lelőhelyeken a Mányi Formáció uralkodó fajai kerültek elő meghatározható állapotban, így a Daphnogene, Ulmus, Leguminosae (Hably 1992a).

 

A Mányi Formáció elterjedési területétől ÉK-re, a Budai-hegységben és a Dorogi-medencében a Kiscelli Agyagra települve található a korábban Kovačovi Formációként elkülönített (Báldi 1973) litosztratigráfiai egység, amely a Mányi Formáció laterális ekvivalense (Báldi 1976, 1998). Számos, köztük több jelentős ősnövénylelőhely ismert ebből a képződményből is, így Verőcemaros (Hably 1982), Kesztölc (Hably 1988), Nagysáp (Hably 1989), Pomáz (Hably 1992b, 1994), Csörög (Vitális & Zilachi 1952, Hably 1992a), Tokod (Hably 1992a), és nagy valószínűséggel Csolnok (Erdei & Wilde 2004) is ide sorolható. A Daphogene mellett a Platanus neptuni, Engelhardia orsbergensis, E. macroptera, Ulmus pyramidalis, Leguminosae általában valamennyi lelőhelyen uralkodó. A „Rhamnus” warthae csak ritka járulékos elemként jelenik meg a legtöbb lelőhelyen, kivéve Csolnokon, ahol az egykori szénbányából, a szénközeli agyagos rétegekben ugyancsak tömegesen fordul elő. Ez a flóra sok mocsári fajt tartalmaz, s így tatabányai új lelőhelyünkkel jelentős florisztikai hasonlóságot mutat. Közös elemeik a Pronephrium stiriacum, Taxodiaceae, „Rhamnus” warthae, Daphnogene cinnamomifolia.

Mindössze Máriahalom és Solymár felső oligocénjéből kerültek elő rossz megtartású szórványleletek. Felismerhető módon csupán néhány taxon fosszilizálódott, mint a Daphnogene, Pinus sp., Quercus sp.

 

A felső oligocén Eger környéki rétegei tartoznak ide. Megemlítendő Andornaktálya (Hably 1993), kiemelkedő azonban az Eger-Wind téglagyári lelőhely, amely az egri emelet sztratotípus szelvénye is egyben. A gazdag, több rétegben található növényi leletek közül az un. felső flóra tartozik az Egri Formációba. Ez, a klasszikusnak számító, sokat kutatott lelőhely (Andreánszky 1966, Kvaček & Hably 1991) mocsári, edafikus növényeggyüttest tartalmaz, akárcsak új lelőhelyünk, amelynek minden faja megtalálható az egri lelőhelyen is. Közös elemeik a Pronephrium stiriacum, Taxodiaceae, „Rhamnus” warthae, Daphnogene cinnamomifolia, Alnus oligocaenica, Quercus rhenana.

 

 

 

A tatabányai Ipari parkból előkerült ősnövénymaradványok a felső oligocén kort támasztják alá. A flórában szinte kizárólagosan mocsári elemek vannak jelen, ezáltal mocsári környezetet, intrazonális, edafikus vegetációt rekonstruálhatunk, mely vegetáció többszintes volt, megtaláljuk benne a páfrányok alkotta gazdag gyepszintet, a cserje-ill. alacsonyabb lombkoronaszintet (Daphnogene, Alnus, „Rhamnus” warthae), valamint a magasabb lombkoronaszintet (Glyptostrobus, Taxodium, Quercus, Nyssa). A klíma minden kétséget kizáróan meleg szubtrópusi volt, mivel az itt található fajok mindegyike melegigényes. Az egyetlen, „arktotercier” elemnek nevezhető faj, az Alnus oligocaenica, nem a klíma romlása miatt jelent meg, hanem intrazonális elemként férkőzött be a szubtrópusi flórába (Hably 1992a).

Valamennyi egri korú flóra összehasonlításában arra a megállapításra jutottunk már korábban is (Hably 1992a), hogy meglehetősen egységes volt ekkor a flóra. Kisebb különbségek az eltérő vegetációtípusoknál mutatkoznak (zonális, intrazonális vegetációról van-e szó), részben pedig tafonómiai okokra vezethetők vissza, nevezetesen a beágyzó kőzet szemcseméretének összetételére (Hably & Szakmány 2006).

 

 

 

Andreánszky, G. (1966): The Upper Oligocene Flora of Hungary. Analysis of the site at the Wind Brickyard, Eger. — Stud. biol. hung. 5: 1–151.

Ambrus, B. & Hably, L. (1979): Eriophyes daphnogene sp. n., a fossil gall from the Upper Oligocene in Hungary. — Annls hist.-nat. Mus. natn. hung. 71: 55-56.

Báldi, T. (1969): On the Oligocene and Miocene Stages of the Central Paratethys and on the Formations of the Egerian in Hungary. — Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio Geologica, Tom. XII., pp. 19–28.

Báldi, T. (1973): Mollusc Fauna of the Hungarian Upper Oligocene (Egerian). Studies in Stratigraphy, Palaeoecology, Palaeogeography and Systematics. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 511 pp.

Báldi, T. (1976): A Dunántúli Középhegység és Észak-Magyarország oligocénjének korrelációja. — Földtani Közlöny 106(4): 407-424.

Báldi T. (1983): Magyarországi oligocén és alsómiocén formációk. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 293 p.

Báldi T. (1985): Jelentés az SzM–4/1985. munkáról. 1. Esztergom E–123. sz. fúrás, 2. Oroszlány–2348 sz. Fúrás, 3. Somlyóvásárhely. — ELTE Általános és Történeti Földtani Tanszék, Kézirat

Báldi T. (1998): Magyarország epikontinentális oligocén képződményeinek rétegtana. In: Bérczi I. & Jámbor Á. szerk.: Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. — A MOL Rt. És a MÁFI kiadványa, Budapest, 517 p., ebből Báldi pp. 419–435.

Báldi T. & Tari G. (1989): Jelentés az Oroszlány O–2386. sz. Mélyfúrás oligocén rétegeiről és azok ciklusvizsgálattairól. — ELTE Általános és Történeti Földtani Tanszék, Kézirat

Császár G. szerk. (1997): Basic Litostratigraphic Units of Hungary (Charts and short descriptions) – Magyarország litosztratigráfiai alapegységei (Táblázatok és rövid leírások) – A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa, Budapest, 114 p.

Dilcher, D. (1974): Approaches to the identification of Angiosperm leaf remains. — The Botanical Review 40(1): 1-145.

Erdei, B. & Wilde, V. (2004): An Oligocene leaf assemblage from Csolnok, Dorog basin, N Hungary. — Revue de Paléobiologie, Genéve 23(1): 117-138.

Gyalog L. & Budai T. szerk. (2004): Javaslatok Magyarország földtani képződményeinek litosztratigráfiai tagolására. — A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése. 2002, pp. 195–232.

Hably, L. (1976): Oligocén páfrányok Vértesszőlős környékéről. — Botanikai közlemények, 63(3): 195-197.

Hably, L. & Csaba, A. (1977):A New Smilax L. Specimens from the Upper Oligocene of Vértesszőlős (Hungary).— Annls hist.-nat. Mus natnl. hung., 69:23-27.

Hably, L. (1979a): A vértesszőlősi Baromállás oligocén flórája. — A tatai Herman Ottó Körök Munkái, 6: 137-140.

Hably, L. (1979b): Egerian macroflora from the surroundings of Tatabánya (Western Hungary), and its relations to the Egerian of the Central Paratethys. — Annls. Geol. Pays Hellén. Tome hors serie 1979. fasc. II. pp. 483-490.

Hably, L. (1982): Egerian (Upper Oligocene) Macroflora from Verőcemaros (Hungary). — Acta bot. hung. 28(1-2): 91-111.

Hably, L. (1983):Az oligocén flórakutatás újabb eredményei. — Botanikai közlemények, 70(1-2): 5-11.

Hably, L. (1988): Egerian fossil flora from Kesztölc, NW Hungary — Studia bot. hung. 20: 33-61.

Hably, L. (1989): The oligocene flora of Nagysáp. - Fragmenta Min. et Pal. 14: 83-99.

Hably, L. (1990): Egerian plant fossils from Vértesszőlős, NW Hungary. — Studia botanica hungarica, 22:3-78.

Hably, L. (1992a): Magyarország oligocén flórája. – Kandidátusi értékezés, kézirat, 116 pp.

Hably, L. (1992b): A palaeoflora of zonal vegetation from the Egerian (Upper Oligocene) of Pomáz, Hungary. In: (ed) Kovar-Eder, J.: Palaeovegetational development in Europe, pp. 153-157.

Hably, L. (1993): Egerian macroflora from the Andornaktálya sandpit (Hungary). Studia Botanica Hungarica, 24: 5-22.

Hably, L. (1994): Egerian plant fossils from Pomáz, Hungary. Fragm. Mineral. Palaeont. 17:5-70.

Hably, L. (2001): "Rhamnus" warthae Heer, an important element of the Central Paratethyan region during the Egerian.— Studia bot. hung. 32: 5-12.

Hably, L. & Szakmány, Gy.(2006): Prospects of flora and vegetation reconstructions dependent on sediment petrological conditions, exemplified by eight Egerian floras of Hungary. — Geobios, Elsevier, 39: 385-393.

Korpás L. (1981): A Dunántúli-középhegység oligocén – alsómiocén képződményei. — a Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve 64., 140 p.

Kvaček, Z. & Hably, L. (1991): Notes on the Egerian stratotype flora at Eger (Wind brickyard), Hungary, Upper Oligocene. — Annls hist.-nat. Mus. natn. Hung. 83:49-82.

 

 

Fotók feliratai:

Pronephrium stiriacum (Unger) Knobloch & Kvaček

Glyptostrobus europaeus (Brongniart) Unger

Taxodium dubium (Sternberg) Heer

Daphnogene cinnamomifolia (Brongniart) Unger

Nyssa sp. termés

Quercus rhenana (Kräusel & Weyland) Knobloch & Kvacek

Alnus oligocaenica Andreánszky

Alnus sp. termés

„Rhamnus” warthae Heer